Ma Korinthoszba utaztam, busszal. Korinthosz modern város, modern arculattal, tengerparttal. De a várostól pár kilométerre, fekszik az Ókorinthoszi rész. Görög illetve római kori épületek található itt, a terület anyagából álló múzeum is itt van. A távlatból, látszik Korinthosz, harmadik része, az Akrokorinthosz, azaz a fellegvár a hegy csúcson, ez védte, az ókortól, a várost. Mivel nagy központnak számított, kereskedelmi szempontból, mivel több irányból uralta a tengert.
2010. május 4., kedd
Korinthosz
2010. május 2., vasárnap
Majális
Tegnap, Majálisozni voltam, a magyar ismerősökkel, Évia szigetére. A második legnagyobb sziget, attika mellett terül el. A legrövidebb részén szinte egy 20 méteres hídon mész át, szinte össze ér. Ott beljebb mentünk az erdők sűrűjébe, ahol a fák közt egy sziklás, síkságos rész terül el. Van egy kis templom is ott, egy tisztás ahol élő zene húzta a talpalávalót, és mindenki magának sütött, főzött. Evés, ívás aztán közös körtáncok. Nagyon szeretnek táncolni az emberek, mindenki közösen, alig hagyták abba, egész nap. Szép vidám nap volt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)