2010. március 13., szombat

Lykavittos

Ez Athén legnagyobb hegye, 277 méter magas. Méltóságteljesen emelkedik ki a házak rengetegéből. Körpanorámát kaphatunk a tájról, nyugaton a tenger és a távolban a Peloponnészosz-félsziget, a többi oldalt a várost körülölelő hegyvonulatok látszanak. A hegy tetején található a Szent György tiszteletére szentelt kápolna, egy kis harangtorony, és egy kicsit lejjebb egy taverna a megpihenőknek fenntartva. Hosszú és fárasztó út várt rám az Evangelismos, megállótól, mivel gyalog mentem fel, csak azért mondom mert már egy felvonót is igénybe lehet venni. Megszenvedtem, mivel a táskám tele volt mindennel így pluszban cipeltem pár kilót a hátamon, meg is izzadtam rendesen, de amikor felér az ember ott már nem törődik ezekkel az apróságokkal. Fent megáll az idő. Egy aranyos öreg néni él fent, van egy kis szobája otthonosan berendezve a kápolna mellett, ő gondozza és tartja tisztán, de sok lenne neki minden nap felmenni. 2-3 öreg kedves ember árul ajándéktárgyakat, vettem is tőlük egy szép ikont. A kápolna beül pici, de annál nagyobb ereje van. Nagyon szép színes ikonok díszítik a falait. Sajnos egy kicsit felhős volt az ég ma, nagyon jó idő volt de ha tiszta lett volna az ég akkor a tengert is szebben lehetett volna megcsodálni. Az Akropolisz is tisztán látszott. A hegyről átlehetett menni egy másik részre, ahol egy szabadtéri színház üzemel, nyáron ott koncertek és előadások is megtekinthetőek. De az egy másik utam lesz.








































2010. március 12., péntek

Az egyetemen

Ma egész nap az egyetemen voltam, mivel délután 4-ig kell várnom, míg a díszlet műhely kinyit, és találkozhatok valakivel. Addig egy finom ebéd, aztán rengeteg ping-pong a megszokott módon, már ismert arcokkal. Délután bementem az tanszékre, most már láttam helyi diákokat ezen a szakon, mindenkinek van egy kis helye, kaptam én is egy asztalt. Egy nagyon kedves nő a mesterem, akivel majd konzultálunk, hihetetlenül segítőkész mindenki. Ami a legfantasztikusabb az az, hogy nálunk minden természetességből jövően van. Úgy értem, míg nálunk otthon neked sincs mert "valaki" mindig elveszi. Itt ők adnak neked. Mire leültem az asztalomhoz, és azon gondolkoztam mivel kezdem el a makett doboz építését, már ott is volt a tanárnő, és kaptam tőle lépték vonalzót, szikét, ragasztót, fémvonalzót, derékszögű vonalzót, mindent amivel lehet dolgozni. Nagyon boldog lettem tőle, és nem csak én kaptam mivel Erasmusos vagyok, hanem mindenkinél ez a szett volt. Nos hát jól felszereltek. El is kezdtem dolgozni az 1:50-es makettdoboz építésén, ami egy kisebb színpad az egyetemen belül. Oda fogjuk tervezni a Kopasz énekesnőt. Ja és ma maradtam vacsira is, az is nagyon finom meleg étel volt, ugyanolyan laktató mint az ebéd.

2010. március 11., csütörtök

Ókor és ma

Az Omonia tér az egyik legforgalmasabb itteni rész, mivel 8 nagy forgalmú út csatlakozik itt össze egy körforgalomban. Modern épületek, boltok, stb. ez egy nyüzsgő élettere az embereknek, ezért van itt is általában a demonstráció. Ma is éppen elkaptam, de csak jó indulattal sétálni akartam, mivel a metrók is leálltak ma, de gyorsan mennem is kellet tovább, mivel szúrós füst lepte el a teret, mindenki takarta el az orrát amivel csak tudta. Mivel sajnos ilyenkor az is részesül a füstből, akinek éppen nem szánták a rendőrök. Utána a Monasteraki megállóhoz mentem, itt is jártam már többször ez az óvárosi része Athénnak, az un. Plaki negyed, régi házak, szűk macska köves utcák, rengeteg árus, az összes kis utca tele van árusokkal, boltokkal, tavernákkal, ez igencsak szép kis környék érdemes többször visszatérni. Gyönyörű látvány az Akropolisz tövében, ez az északi része a hegynek. Rögtön 5 percnyi séta után található a Thissio, ahol tegnap is jártam, kettő között van a régi Agora. Ma újra bementem, de egy másik részére, egy szép hosszú épület, amelyben egy kisebb múzeum található az itt talált tárgyakból. Abból is mutatok párat. A területen található egy gyönyörű kis kápolna, kora keresztény stílusban. Bementem oda is, gyönyörű freskók látszanak még a falon. ezekből a kis kápolnákból nagyon sok található Athénban, mivel nagyon vallásos népről van szó, nagy hagyománya van és kultúrája a templom építészetnek. Az ókori templomoktól a bizáncin át, napjaink templomáig minden stílusban fellelhetőek.


Az Omonia tér



Az Agora területe

Egy jókor elkapott kép....a kereszt előtt
Panoráma a kis kolostor előtt



































A Monasteraki tér a hátunk mögött az Akropolisz


Vettem itt egy napszemüveget, érdekessége hogy a szemüveg még a képen látható az asztalon